Egyéb sportok

Kajak-kenu: Douchev-Janics Natasa követheti férjét Szerbiába

""

Alighogy ma kiderült, hogy Benedek Dalma szerb színekben folytatja pályafutását, úgy tűnik, hogy Douchev-Janics Natasa is követheti.

Mi is úgy tudjuk, hogy Natasa férje Szerbiában kapott edzői állást, amihez gratulálunk” – mondta Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára.

Ilyen fejlemények után nem lenne meglepetés, ha felesége és gyermeke követni szeretné őt. Ez azonban véleményem szerint nem jelenti automatikusan azt, hogy Natasa szülőhazája színeiben folytatja a kajakozást.”

Andrian Douchev 2010-ben vette feleségül Janics Natasát, és már abban az évben segítette párját felkészülését, melynek eredményeként párja a poznani vb-n három arany- és két ezüstérmet szerzett. A versenyző szülés miatt kihagyta a következő szezont, majd a londoni olimpián 500 méter kettesben Kovács Katalinnal ezüst-, 200 méter egyesben pedig bronzérmes lett.

Ábrahám szerint Douchev-Janics pályafutásának folytatását illetően többféle variáció létezik. Elképzelhető, hogy a versenyző szülőhazájában, Szerbiában készül, de továbbra is magyar színekben, adott esetben magyar egyesület versenyzőjeként indul a világversenyeken. A sydney-i olimpián 2000-ben úgy lett negyedik szerb színekben K-1 500 méteren, hogy akkor már Magyarországon élt, és magyar klubnál készült.

Természetesen az is előfordulhat, hogy Natasa visszautasíthatatlan ajánlatot kap a szerb szövetségtől. Ebben az esetben kérelmet kell benyújtania a magyar szövetséghez, és csak az MKKSZ hozzájárulása után indulhat jövőre más ország sportolójaként világversenyen” – mondta Ábrahám hozzátéve: ilyen kérelem nem érkezett a magyar szövetséghez, ezért az MKKSZ-nek és elnökségének sem lehet még hivatalos álláspontja az ügyben.

""

Szeretnénk, ha továbbra is a magyar válogatott tagja maradna, nagyon sajnálnánk, ha más ország színeiben folytatná. Mi tiszteletben fogjuk tartani a döntését, hiszen rengeteget tett a magyar kajak-kenu sportért. Minden megoldásra nyitottak vagyunk, ha meg tudunk egyezni a részleteket illetően” – fogalmazott a főtitkár.

Benedek Dalma viszont biztos, hogy szerb színekben folytatja, hiszen már beadta az erre vonatkozó kérelmeket. A hétszeres világbajnok – aki eddig egyszer sem tudott indulni olimpián – már elköszönt klubjától, az MTK-tól, és benyújtotta a szövetségnek a szerb Dusan Ruziciccsel augusztusban kötött házasságát tanúsító okmányt.